21
" It’s true that when we get caught in the spider’s web—between the first chance event and the second—we fantasize endlessly and are, at the same time, willing to make do with the tiniest crumb, with hearing him—as if he were the time itself that exists between those two chance events—smelling him, glimpsing him, sensing his presence, knowing that he is still on our horizon, from which he has not entirely vanished, and that we cannot yet see, in the distance, the dust from his fleeing feet. "
― Javier Marías , Los enamoramientos
25
" se habrían elegido espontáneamente —no por deber conyugal, ni por comodidad, ni por hábito, ni por lealtad siquiera— como compañero o acompañante, amigo, interlocutor o cómplice, en la seguridad de que, fuera lo que fuese lo que aconteciera o se diese, o lo que hubiera que contar o escuchar, siempre sería menos interesante o divertido con un tercero. Sin ella en el caso de él, sin él en el caso de ella. Había camaradería, y sobre todo convencimiento. "
― Javier Marías , Los enamoramientos
27
" Mes norime, kad visa tai, kas mums patinka, niekada nesibaigtų ir mums brangūs žmonės niekada nemirtų. Bet nesuprantame, kad iš tikrųjų išsaugome tai, ką mylime, tik tuomet, kai iš mūsų tai atimama, ir atimama netikėtai, negailestingai ir negrįžtamai. Tada tas, kuris atimtas, daugiau nebesikeičia ir visada mums lieka toks, kokį mylėjome. Tai, ką turime, ilgainiui praranda šviežumą ir aromatą, įkyri, varo nuobodulį, vargina ir netgi erzina. O kiek tokių, be kurių neįsivaizduojame savo gyvenimo, dingo iš horizonto, kiek nutraukė su mumis santykius, su kiek žmonių mes patys liovėmės bendrauti, kartais net be jokios akivaizdžios priežasties? Vieninteliai, kurie visada pasilieka su mumis, kurie niekada nepaveda ir neišduoda – tai tie, kuriuos iš mūsų kas nors atėmė. Vieninteliai, su kuriais niekada neišsiskiriame – tai tie, kurie mus paliko prieš mūsų valią. Jie mus paliko kai to visai nesitikėjome, todėl nesuspėjo mūsų nuvilti arba nustoti patikti, jų netekę mes puolame į neviltį, nes esame įsitikinę: su jais būtume galėję būti kartu dar labai ilgai, galbūt net visada. Tai – nesusipratimas, nors jį galima paaiškinti. Jeigu jie būtų su mumis pasilikę ilgiau, viskas būtų galėję pasikeisti. Tai, kas mums atrodė laimė, rytoj galėtų virsti kančia. „ "
― Javier Marías , Los enamoramientos
28
" IN ALL UNEQUAL relationships, those lacking a name or explicit recognition, there is usually one person who takes the initiative, who phones to suggest meeting up, while the other person has just two possibilities or ways of reaching the same goal of not fading away or vanishing, even though he or she believes that, whatever happens, this is sure to be his or her final fate. One way is simply to wait and do nothing, trusting that eventually the other person will miss you, that your silence and absence will become unexpectedly unbearable or even worrying, because we all very quickly grow accustomed to what is given to us or what is there. "
― Javier Marías , Los enamoramientos
34
" Ő azonban mindig pontosan a tudatában volt, hogy bizonyos véletlenek valószerűtlen találkozása miatt vagyunk itt a Földön, s ez ellen nem lehet küzdeni. Az emberek azt hiszik, joguk van az élethez. Ezt hirdetik a különféle vallások és törvények, sőt az alkotmányok is, ő azonban nem így látta a dolgot. Már miért is volna jogunk olyasmihez, amit nem mi építettünk, s amit ki sem érdemeltünk? – mondogatta. Senki sem panaszkodhat azért, hogy nem jött előbb a világra, vagy nem mindig volt jelen benne; következésképp miért is panaszkodhatnánk a halálunk miatt, vagy azért, hogy nem maradhatunk tovább a világon, mindörökre? "
― Javier Marías , Los enamoramientos
38
" – Igen, általában ezt szokták gondolni. Hogy ami elmúlt, az kevésbé terhes, mint ami most történik, s hogy az elmúlás gondolatától majd megkönnyebbülünk. Hogy ami a múltban történt, az nem fáj annyira, mint ami most van, vagy hogy a dolgokat könnyebb elviselni, ha már elmúltak, akármilyen rémesek is voltak. Ez azonban azt jelenti, hogy ha valaki már meghalt, az kevésbé szörnyű, mintha most haldoklik, márpedig ez így elég értelmetlen, nem gondolod? Ha valaki meghalt, az jóvátehetetlen és sokkal fájdalmasabb, mert attól, hogy az ő haláltusája véget ért, mi még tovább szenvedünk. Hogy is ne lebegne előttünk a haláltusája, ha egyszer ez volt az utolsó dolog, amit megosztott velünk, életben maradottakkal? Ami utána következik, számunkra már megközelíthetetlen, előtte azonban még együtt voltunk vele, egy dimenzióban, ő is meg mi is, és ugyanazt a levegőt szívtuk. "
― Javier Marías , Los enamoramientos
39
" Gondolom, hogy neki is szüksége volt ellenségre, akit okolhat a nyomoráért. Ahogy egyébként bárki másnak, a szegényeknek, a középosztálybelieknek, a jómódúaknak és a peremre szorultaknak is. Senki sem képes elfogadni, hogy a dolgok néha úgy történnek, hogy senki sem felelős értük; hogy létezik balsors, hogy az emberek kifordulnak magukból, elvesznek, és maguknak keresik a szerencsétlenséget és az összeomlást. "
― Javier Marías , Los enamoramientos