Home > Author > Amos Oz

Amos Oz QUOTES

171 " Веднъж, бях на седем-осем, с мама отивахме до магазина за обувки или до поликлиниката, не помня точно, но бяхме седнали на последната седалка на автобуса, и тя ми каза, че с годините книгите се променят точно като хората, н с тази разлика, че хората могат да те изоставят, ако вече нямат полза, интерес или поне някакво чувство към теб, но книгите никога няма да те напуснат. По-скоро ти ги забравяш за няколко години или завинаги, но те никога няма да ти обърнат гръб, дори и да си ги предал, ще чакат тихо и скромно на някой рафт, докато се върнеш при тях. Ще чакат и десет години, няма да се оплакват. И една нощ, когато неочаквано ти се прииска някоя книга, дори и в три през нощта, дори и да си я бил зарязал отдавна, да си я изтрил от съзнанието си, бъди сигурен, че тя няма да те разочарова, ще слезе от рафта и ще бъде с теб в този момент на нужда. Няма да се прави на обидена, да търси претекст да ти откаже, да се пита, дали си заслужава, дали ти заслужаваш, дали все още си подхождате, а ще дойде веднага щом я потърсиш.Книгата никога няма да те разочарова". "

Amos Oz

174 " A kiemelkedő izraeli író, Szami Michael egyszer mesélt egy hosszú autóútról, amely során a sofőrje egyszer csak elkezdte fejtegetni, milyen fontos, sőt halaszthatatlan, hogy mi, zsidók "megöljük az összes arabot". Szami Michael udvariasan meghallgatta, és ahelyett, hogy szörnyülködéssel, tagadással vagy undorral reagált volna, feltett a sofőrnek egy ártatlan kérdést:
- És a maga véleménye szerint ki ölje meg az összes arabot?
- Hát mi! Zsidók! Meg kell tennünk. Vagy ők, vagy mi! Hát nem látja, mit csinálnak velünk?
- De pontosan ki ölje meg az összes arabot? A hadsereg? A rendőrség? A tűzoltók? A fehér köpenyes, fecskendős orvosok?
A sofőr megvakarta a fejét, eltöprengett a kérdésen, végül azt mondta:
- Fel kell osztanunk a feladatot. Minden zsidó férfinak meg kell ölni pár arabot.
Michael nem hagyta ennyiben:
- Jól van. Tegyük fel, hogy magának mint haifai lakosnak kijelölnek egy lakóépületet Haifában. Ajtóról ajtóra jár, becsönget és udvariasan megkérdezi a lakókat: "Elnézést, ön arab?" Ha a válasz igen, lelövi. Amikor az összes arabot megölte az épületben, elindul haza, de alig tesz pár lépést, hallja, hogy egy kisbaba sír a legfelső emeleten. Mit csinál? Visszafordul? Visszamegy? Fel arra az emeletre és lelövi a babát? Igen vagy nem?
Hosszú csend következett. A sofőr töprengett. Végül azt mondta:
- Maga nagyon kegyetlen ember, uram! "

Amos Oz , Dear Zealots: Letters from a Divided Land

176 " Personally I do not believe in world reform. No. I do not believe in any kind of world reform. Not because I consider that the world is perfect as it is—certainly not, the world is crooked and grim and full of suffering—but whoever comes along to reform it soon sinks in rivers of blood. Now let’s drink a glass of tea and leave aside these obscenities you’ve brought me today. If only all religions and all revolutions vanished from the face of the earth someday, I tell you—all of them, without exception—there would be far fewer wars in the world. (p. 68)

Only in one window a feeble light glowed, and he pictured a young rabbinical student sitting there reciting psalms. He said to him in his heart: You and I are both searching for something that has no fixed measure. And for that reason we will not find it even if we search till morning and the next night and every night to come until the day of our death, and maybe after that. (p. 184)

“The eyes,” Gershom Wald said, “will never open. Almost everyone traverses their lifespan, from birth to death, with eyes closed. Even you and I, my dear Shmuel. With eyes closed. If we open our eyes for just a moment, a great and terrible cry will burst forth from us and we shall scream and never stop. And if we don’t cry out day and night, that’s a sign that our eyes are closed... ” (p. 192)

Anyone willing to change,” Shmuel said, “will always be considered a traitor by those who cannot change and are scared to death of change and don’t understand it and loathe change...” (p. 230) "

Amos Oz , Judas

177 " القارىء السيىء يأتي و يطالبني بأن أقشّر من أجله الكتاب الذي كتبته. يجيء إليّ كي يطالبني بأن ألقي أنا بيديّ، من أجله، الى برميل النفايات عنبي و أن أقدم إليه النوى...
عودة الى مجموعة المونولوج القديم، المتآكل، المبتذل، الى مجموعة الكليشيهات الجافة التي يعرفها القارىء السيىء كغيره، منذ أمد بعيد و لذلك فهو يرتاح لها و بها فقط: الشخصيات التي في الكتاب هي بكل تأكيد الكاتب نفسه أو جيرانه، و الكاتب او جيرانه كما يظهر ليسوا " حمائم بيضاء"، وهم فاسدون قذرون مثلنا جميعاً. بعد التقشير حتى العظم يتضح دائماً "أنهم جميعا نفس الشيء". وهذا بالضبط ما يبحث عنه القارىء بتلهف و(يجده) في كل كتاب....
متعة القارىء السيىء تنطوي على أن يكون دستوفيسكي المبجّل و المشهور، هو نفسه متهماً بشكل غامض، بميل دنس لسرقة وقتل العجائز، وليام فوكنر بكل تأكيد كان على هذا االنحو أو ذاك، متورطاً قليلاً بغشيان المحارم، ونابوكوف بمضاجعة القاصرات، وكافكا لا شك ان متهم في الشرطة( اذ لا دخان بلا نار) وأ.ب. يهوشواع بحرق أحراش الكيرن كيمت(يوجد دخان و توجد نار)، ناهيك عما فعله سوفوكليس لوالده وعما فعله هو لأمّه،إذ لولا ذلك كيف نجح في وصف كل ذلك بشكل حيّ، لا ليس حيّاً فحسب بل حيّاً أكثر مما يحدث في الحياة الواقعية. "

Amos Oz , A Tale of Love and Darkness