Home > Work > Der König verneigt sich und tötet
1 " Az anyanyelvnek nem árt, ha a véletlenszerűségei megmutatkoznak más nyelvek nézőpontjának tükrében. Éppen ellenkezőleg: ha az anyanyelvünket egy másik nyelv segítségével, azaz egy más látásmóddal szemmel tartjuk, az egy újra és újra megerősített bizalomhoz, hitelességhez vezet, erőfeszítés nélküli szeretethez. Az anyanyelvemet soha nem azért szerettem, mert jobb lett volna másnál, hanem azért, mert a legjobban ismertem és a legmélyebb bizalom kapcsolt hozzá. "
― Herta Müller , Der König verneigt sich und tötet
2 " Számos német szerző abban a hitben ringatja magát, hogy az anyanyelv - ha éppen ezen múlna - bármi mást helyettesíteni és pótolni tudna. Noha az ő esetükben még soha nem múlt ezen, mégis ezt mondják: A NYELV HAZA. Az írók, akiktől a hazájukat nem vitatja el senki, akiknek az otthonát nem fenyegeti veszély, hanem az minden további nélkül a rendelkezésükre áll, bosszantanak ezzel a kijelentésükkel. Aki németként azt mondja, A NYELV HAZA, annak kötelessége, hogy valahogyan viszonyuljon azokhoz, akik ezt a mondatot meghatározták. És emigránsok voltak, akik meghatározták, akik Hitler gyilkosságaitól csak elmenekülve szabadulhattak meg. Rájuk vonatkoztatva A NYELV HAZA hirtelen üres önigazolássá zsugorodik. Csupán annyit jelent: "Még létezem." A NYELV HAZA az emigránsok számára a kilátástalan idegenségben a saját szájukba adott ragaszkodás volt saját magukhoz. Azoknak, akiket a hazájuk kedvük szerint enged jönni és menni, nem kellene koptatniuk ezt a mondatot. Biztos talaj van a lábuk alatt. Ha az ő szájukból hangzik el, a mondat kioltja a menekülők minden veszteségét. Azt sugallja, hogy az emigránsok eltekinthetnek egész egzisztenciájuk összeomlásától, a magánytól, örökre megtört önértelmezésüktől, mert az anyanyelv - amit a koponyájukba zárva hordozható hazaként magukkal visznek - mindenért kárpótolja őket. De az anyanyelvet magunkkal vinni nem lehetőség, hanem egyszerűen nincs más választásunk. Csak akkor nem lenne nálunk, ha meghalnánk - de ennek a hazához semmi köze. "
3 " Nem szeretem a "haza" szót, Romániában ezt magával a hazával együtt két csoport is kisajátította. Az egyik a falvak polkabajnokaiból és erkölcsszakértőiből állt, a másik a diktatúra hivatalnokaiból és tányérnyalóiból. A falusi haza: a németkedés, az állami haza: gondolkodás nélküli engedelmesség és az elnyomástól való vak félelem. Mindkét haza-fogalom provinciális, xenofób és arrogáns. Mindenütt árulást szimatoltak. Mindkettő ellenségeket keresett, az ítéletük gyűlölettel teli, pontatlan és megváltoztathatatlan volt. Mindkettő rest volt egy hibás ítéletet később újragondolni. Mindkettő a rokoni felelősségre és annak ököljogára hagyatkozott. "
