" Mindezek a látogatók arcukba húzták a kendőjüket, mielőtt beléptek, a vállaik közé a fejüket, s úgy néztek rá a kendőikből, ahogy a székre letelepedtek, mint valami nagy betegre, mint a Sanyikára, mikor még élt. – Hát hogy vagy, Zsófikám – kérdezték hosszú hallgatás után, miután a székükön megmelegedtek. Ez a hallgatás tiszteletadás volt a Zsófi fájdalma előtt, ezzel jelezték, hogy lelküknek időbe kerül, amíg e szobában szoruló fájdalom barométer-állását olvassák le. Abban, ahogy a Zsófitól elkérdezték: „hogy vagy Zsófikám”, nyoma sem volt a kételynek, hogy Zsófika talán másképp is lehetne, mint ahogy ők is gondolják, hogy lennie kell. "

― László Németh , Gyász