17
" Már az 1940-es években megfigyelték, hogy a személytelen intézményekben elhelyezett árvák testi és lelki sérülést szenvednek. A hospitalizáció letargiát, a legalapvetőbb társas és kognitív készségek fejletlenségét, valamint a fertőzésekre és betegségekre való rendkívüli érzékenységet jelenti. Az árvaházakban nevelkedő gyermekek sokkal jobban fejlődtek, ha az intézmény szorgalmazta az egyéni kapcsolatot a gondozóval. Az elhanyagolt csecsemők nem az érzékszervi deprivációtól sérültek – mondjuk, mert nem volt a kiságyukban elegendő játék, amely stimulálhatta volna őket –, s még csak nem is az édesanyjuk hiányától. Az lett volna kulcsfontosságú számukra, hogy valaki jól ismerje őket, és megértse egyéni szükségleteiket, képességeiket, sajátosságaikat és sérülékenységeiket. "
― Oliver James