" Te is folyton beszéltél, mintha esztendők hosszú hallgatása után végre találtál volna valakit, akit igazán érdekel minden, beszéltél a keresztapádról, milyen szúrós bajusza volt, mekkora bundája, hogy gőzölgött a prém, ha télen a szobába jött, s a fekete irha csimbókjai kieresztették magukból a zúzmarát. Beszéltél az egyetem175ről, az első külföldi utakról, Angéláról is, hogy ismerted meg őt, és hogy fakult el lassanként ragyogása a háború éveiben, hogy távolodott el a valóságos élettől, és hogy kapaszkodik a halottaiba. Néztelek és hallgattam. Néma és védtelen voltam melletted, mint az állat, aki az utcán lépeget, fel-felnéz az arcodba, nyüszít és nem érted. Úgy mondtam neked, azzal a feneketlen hallgatással, hogy valami rettenetes van mögöttem, ne hagyj visszanézni, ha visszapillantok, elsüllyedek benne megint; nem értettél meg. "

― Magda Szabó