" Ott szeretnék lenni, ahol ő, márpedig az egyetlen közeg, ahol együtt lehetünk, a múlt: az élő nemlét. Ő már a múlt, én pedig még a jelen vagyok. Ha én is múlt lennék, akkor legalább hasonulhatnék hozzá abban a valamiben, és nem kellene hiányolnom őt, és emlékeznem rá. Egy síkon lehetnénk, egyazon dimenzióban vagy időben, és nem itt, ezen a kétes világon, amely elveszi tőlünk a szokásainkat. De ha bennünket vesz el az útból, akkor már nem vehet el tőlünk semmit. Semmi sem érhet véget, ha egyszer már végünk. "

― Javier Marías , Los enamoramientos