" A halandók többsége sosem ismeri meg a végzetét; az egyszerűen csak elgázol bennünket. Mire felemeljük a fejünket, már csak azt látjuk, hogy távolodik az úton, és már késő: az út hátralevő részét az álmodozók által felnőttkornak nevezett árokban kell megtenniük. A remény nem más, mint az abba vetett hit, hogy ez a pillanat még nem jött el, hogy sikerülhet megtalálnunk saját végzetünket, ha közelít, és hogy időben felugorhatunk rá, mielőtt még örökre szertefoszlana a lehetőség, hogy önmagunk legyünk, es arra ítélne, hogy az ürességben éljünk, az után epekedve, aminek lennie kellett volna, de sosem lett. "

― Carlos Ruiz Zafón , El laberinto de los espíritus (El cementerio de los libros olvidados, #4)