" Sosem értettem, hogyan csinálják azok, akik egész életükben minimalisták. Őszintén szólva még Mondriant sem értem, aki pedig nem kifejezetten minimalista, de a De Stilj értelmét sosem fogtam fel. Eleinte biztos tök jó volt Mondriannak lenni, és a figuratív fákról áttérni a fekete vonalak és színes négyzetek alotta kétdimenziós és geometrius világba. Jól érzi magát tőle az ember. Jóval kevesebb gond van vele. Nem kell azzal gyötörnie magát, hogy arcképet, széket vagy csendéletet fessen. Reggel felkel, és csinál egy piros négyzetet meg két sárgát.
Vagy Yves Klein azzal a faszom kékkel. Ó, anyám, milyen idegesítő Klein faszom kékje. Eleinte biztos jól érezte magát, amikor a kék képeit csinálta. Biztos azt gondolta, nagy ötlet. Biztos neki is jóval kevesebb gondja volt vele, még kevesebb, mint Mondriannak. Sosem kellett azon töprengnie, mit fessen, még csak azon sem, hogy egy négyzet vagy két négyzet vagy egy téglalap és öt négyzet legyen, mindig ugyanazt a kéket festette, az egész képet kékre. (…)
Szóval fárasztó lehet Mondriannak és Kleinnek lenni egy életen át, kész fejlövés. Képzelem Klein feleségét, egy volt neki: „Szerelmem, gyere és nézd meg mit festettem!” Klein felesége megérkezett, és minthogy szerette, meg kellett játszania magát, és felkiáltania: „Szerelmem, ez gyönyörű! Még egy kék kép! Olyan büszke vagyok rád! Hogy jutott eszedbe? "

― Massimiliano Parente , Il più grande artista del mondo dopo Adolf Hitler